„Megcsonkított holttesteket kellett kihoznom”

A keddi brüsszeli kettős merénylet és a Maelbeek metróállomás elleni merénylet túlélői sokkos állapotban vannak. Van, akinek néhány órával a történtek után sem sikerült kiszabadítani a családtagjait a romok közül.

A 40 éves Alphonse Youla a Zaventem repülőtéren dolgozik. A Reuters riporterének azt nyilatkozta, valaki arab nyelven kiabált, majd robbanás rázta meg az épületet.  „Aztán a repülőtér plafonja leszakadt. Öt holttestet segítettem kihozni, a lábaik teljesen szétroncsolódtak” - mondta a férfi, akinek a keze még csurom vér volt, amikor az újságíróval beszélt.

„Harminc méterre voltunk. Három rokonom még mindig odabent van" - mondta könnyeivel küszködve a reptér előtt állva a BBC újságírójának egy férfi.

A húszas éveiben járó Tom még diák, gyakornokként dolgozik a repülőtéren. Ahogy mindig, ma is reggel 8 órakor kezdte a munkát. „Az asztalunkhoz mentünk, a kapuhoz, és tőlünk mintegy 15 méterre balra hatalmas robbanás történt. Először azt hittük, egy hirdetőtábla zuhant le vagy ilyesmi. A munkatársam aztán azt kiáltotta: fuss, fuss. Azonnal rohanni kezdtünk, nagyon gyorsan futottunk. Az egyik kollégám beugrott a poggyászfeladó pult mögötti futószalagra. Elvesztettem, fogalmam sem volt, hol lehet, Aztán újabb robbanás, egy második... Azt hittem, megsebesültem. Aztán két ember, szintén a repülőtér két alkalmazottja megjelent. Behívtak egy szobába, magunkra zártuk az ajtót" - mondta a fiatal srác, aki aztán kikukucskált, és egy katonát látott, aki egy testet vonszol a földön. „Remélem nem halt meg, csak megsebesült" - tette hozzá remegő hangon.

„Egy nő épp a mozgólépcsőn sietett lefelé. Vérzett a lába, a törmelék megsebesítette" - mondta egy neve elhallgatását kérő férfi, aki a történtek előtt lövéseket, valamint ő is arab nyelvű kiáltásokat hallott.

A Genfből érkező Zach Mouzoun 10 perccel az első robbanás előtt ért a terminálra. A BFM televíziónak azt mondta, a detonáció megrongálta a vízvezetékeket. A padlót vízzel keveredő  vér borította - idézi az Associated Press.Mouzon úgy fogalmazott, a törmelék között lépdelve úgy érezte magát, mintha hadszíntéren lenne.

Káosz és zűrzavar uralkodott a Maelbeek metróállomást érő támadás után is. Több tucatnyi, véres ember rohant ki a detonáció után a felszínre. A londoni Darren Hayes csupán egy hétre érkezett Brüsszelbe, hogy meglátogassa kedvesét. Épp hazafelé tartott a reggeli bevásárlás után, amikor a metróból kiáramló tömeget észrevette. A hatóság azonnal utasította, hogy menjen be a lakásba. "Rengeteg, hangosan kiabáló embert hallottam, aztán néhányan megragadták a sebesülteket és gyorsan elvitték őket az aluljáró közeléből" - mondta a BBC-nek.

Egy másik szemtanú az RTBF belga közszolgálati televíziónak mesélt arról, hogy épp egy a Malebeek állomást elhagyó, a központ felé tartó metrón ült, amikor robbanást hallottak 9 után nem sokkal. „Elaludtak a lámpák, kitört a pánik. Nem meglepő, azután, hogy hallottuk, mi történt a reptéren". Miután megállt a szerelvény, kinyíltak az ajtók. „Füst borított mindent" - mondta a szemtanú, aki útitársaival együtt végül ki tudott menekülni az alagútból. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.