Pattanások elleni gyógyszer lehet a kannabiszból

magyarok feltalálták a pattanás ellenszerét a marihuánában, füves cigi, füvezés, marihuána
A young woman is seen during a march for the legalization of cannabis in Santiago, on May 18, 2013, as part of the 2013 Global Marijuana March which is being held in hundreds of cities worldwide. AFP PHOTO / Martin BERNETTI
Vágólapra másolva!
Debreceni kutatók eredményei alapján egy hatékony krém készülhet a kamaszok életének megkeserítői ellen. A füves cigi azonban nem jó a pattanásokra.
Vágólapra másolva!

A kannabisz (kender) növény egyik tudatmódosulást nem okozó hatóanyaga, a kannabidiol gyulladáscsökkentő, valamint a faggyútermelést és sejtnövekedést mérséklő hatását tárta fel munkatársaival dr. Bíró Tamás, az MTA doktora, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Lendület Sejtélettani Kutatócsoport vezetője. Kutatási eredményeikről az egyik legrangosabb nemzetközi orvostudományi folyóiratban, a The Journal of Clinical Investigationban számoltak be.

A debreceni kísérletekben a kannabisz növény egyik nem tudatmódsító anyaga hatékonynak bizonyult a faggyúmirigyek túlműködése, így a pattanások ellen. A kép illusztráció Forrás: AFP/Martin Bernetti

Közel száz vegyület van a kenderben

Fél évszázada fedezték fel a kannabisz növényben a THC (tetrahidrokannabinol) nevű tudatmódosító anyagot. Bár a kannabisz erről a legismertebb, még közel száz egyéb, úgynevezett kannabinoid vegyületet tartalmaz, és ezek jelentős része nem tudatmódosító hatású.

Később kiderült, hogy az emberi szervezetben létezik egy belső kannabinoid rendszer, és a növényi eredetű vegyületek ezek hatását utánozzák. Azaz vannak például belső termelődésű tudatmódosító vegyületek is, és a marihuána (a kender szárított virága, magja és levele) fogyasztása ezekéhez hasonló hatást fejt ki.

A bőr működéséhez is szükségesek

A belső kannabinoid rendszer minden szervben, például az agyban, a májban és a szívben is jelen van. Ám az csak 2008-ban derült ki Bíró Tamás és kollégái kutatásai alapján, hogy a bőrben is ott vannak ezek a vegyületek, és megfelelő szintjük szükséges a bőr egészséges működéséhez, például a faggyútermeléshez. A bőr által termelt faggyú védi és vízhatlanná teszi a bőrt.

A kérdés ezek után az volt, hogy a növényi eredetű vegyületeknek milyen hatása van a bőrre. Bíró és kollégái a kannabisz növényben lévő kannabidiol vegyületetre koncentráltak. A THC után ugyanis ebből van a legtöbb a növényben, nincs tudatmódosító hatása, és néhány már forgalomban lévő gyógyszernek is alkotórésze, azaz biztonságos az alkalmazása. A fő kérdés az volt, hogy a kannabidiol hat-e a faggyúmirigyek működésére.

Hatékony a pattanások ellen

A nemzetközi viszonylatban is rangos szaklapban, a The Journal of Clinical Investigationban pénteken este megjelent cikkben Bíróék legutóbbi kutatásaikról számolnak be. Eredményeik lényege: a növényi eredetű kannabidiol képes kivédeni minden olyan gyulladásos és egyéb folyamatot, ami pattanások kialakulását okozza.

„Az eredmények alapján egy nagyon hatékony és biztonságos, pattanások elleni szert lehet készíteni” – mondta Bíró az Origónak. „Már több nagy gyógyszercéggel tárgyalunk, és reményeim szerint a klinikai vizsgálatok már a jövő év elején megkezdődhetnek.” Bíró abban bízik, hogy a szert krém formájában adhatnák a vizsgálatban részt vevőknek.

„Nem arra bíztatjuk tehát a fiatalokat, hogy a pattanások ellen szívjanak füves cigit, mert nem a tudatmódosító marihuána éri el a pozitív változásokat a bőrben, hanem a kannabidiol” – mondja Bíró.

Teljesen más úton hat

Jelentős felfedezés, hogy a növényi eredetű kannabidiol teljesen más úton hat a bőrben, mint a belső kannabinoid rendszer vegyületei. Utóbbiról egyelőre nem tudják, hogy ezek alul- vagy túltermelődése okozza a faggyúmirigyek kóros működését. A növényi vegyület azonban nem a belső rendszeren keresztül működik, és teljesen más receptorokon (sejtfelszíni „antennákon”) át fejti ki hatását. Hatásának lényege, hogy bizonyos ioncsatornákat nyit meg a faggyúmirigy sejtjeiben, aminek hatására megváltozik a sejtek génkifejeződési mintázata. Egy másik hatása, hogy adenozin-receptorokat aktivál, ami gyulladáscsökkentő hatású folyamat.

Ekcémára, pikkelysömörre is jó lehet

A szakember abban bízik, hogy később más bőrbetegségekben, például ekcémában és pikkelysömörben is sikeres lehet növényi kannabinoidok alkalmazása vagy a belső kannabinoid rendszer gyógyszeres módosítása.

A jelen kutatás is többek között az MTA Lendület programjának támogatásával valósult meg. A program célja az akadémiai intézményekben és egyetemeken működő kutatócsoportok dinamikus megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával.

Dr. Bíró Tamás az MTA honlapjánhttp://mta.hu/lendulet/biro-tamas-129995#videó