Alkalmi vers a hely varázsáról


„Mint szélcsendben a tengerészek,
boldogtalan feleségek,
dologtalan heverészek,
sokáig kitart a készlet,
és ez vers, mint az élet:
hányaveti, hevenyészett,
nem állnak össze egésszé a részek,
míg nem leszek hullarészeg.”

A hely varázsa megfog,
lelassít, nem enged tovább.
Itt boldog vagy és céltalan,
mint aki révbe ért.
A rév, a rév!
Ott szirének laknak,
és a hely neve Aranykor.
Most is oda tartasz,
ahonnan el kellett jönnöd,
ahova tartozol.
El kellett indulnod,
kis kíváncsi, a nagyvilágba,
hiába a hibátlan napsütés,
nem volt jó otthon,
de az otthonra emlékezni jó lesz.
Hát persze hogy az anyaméh,
de ott meg hogy lehetne anyatejet inni?
Egyébként is ahogy az angol mondja:
anyu múmia, apu halott.
Azok az áldott jó, őszinte és kőkemény nyolcvanas évek, hej!
Amikor a Révész szerint
nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely.
De megteremthető.
Én például szeretem a koszt.
Ott vagyok otthon, ahol a csapba vizeltem,
csak azon a helyen, amit már telehamuztam,
és körbeköpködtem szotyihéjjal.
Ahova nem jönnél szívesen.
Vagy az ágyban.
Istenem, az ágy.
A világnagy ágy.
A guruló ágy.
A gyerekkori betegágy, kint a nyílt vízen.
Ahol ember nem lát, baj nem ér.
Alig mozdulhatni attól a rengeteg mindentől,
ami két alvás között kellhet.
Mert az ember azért van a világon,
hogy valahol azért ő legyen a legjobb,
és én alvásban jó vagyok.
Tudom azt álmodni, hogy azon a dombon szánkózom,
és nem újra, hanem akkor.
Mi is volt a neve?
Szénoltár.
De rég voltál már a szénoltárnál, de rég voltál már a szénoltárnál,
Tavaly nem is volt hó.



Én nem akarni


Nem akarni, nem akarni - mit nem akarni?
A felkelésbe belehalni,
aztán a régi hittel
csinálni amit kell,
ami jutott.
Mert abba még senki sem tudott
belehalni.
Csak nem akarni nem akarni.

Nem akarni, nem akarni, mit nem akarni? -
hát akkor például
- Ne szólaljál meg! -
nem akarni elrontani, mert tudni, hogy el fogod,
ha belekezdesz, hűha,
az már eleve el van rontva,
ami elrontja a mások kedvét,
vagy te rontottad el? Soroljam? .
Az az igyekezet,
hogy képes vagy, ha másra nem is,
de elrontani, azt igen, azt még igen.
Tudni tudod, de megosztani nem.
Lenne miért, de mit.
Vagy lenne mit, de minek.
Mit kérsz, ha már beszélgetünk – vagy beszélgetünk?
Mitől van az az űr, amit akkor érzek,
ha rájövök, hogy nem dohányzom, nem iszok,
vagy ha nem szólalok meg?
A segítség tilos.
Senkinek se jut eszébe, hogy akarnál,
csak ha már annyira akarsz.
Annyira akarni, annyira tekerni,
hogy már nem lehet eltakarni
azt, amit nem lehet szeretni.
Csak azt tudnám feledni.
- Hogy mi?
Velem semmi, de veled mi? -


Asszem olyan fafaragó művész leszek, aki csak leszedi a kérgét,
de kiválasztja hozzá a legművészibb ágat.
Egy szobrászati lehúzó.
- Egy BKV jegypénztárnál történt,
muszáj volt venni az ellenőrök miatt,
hogy a pénztáros, de nem hiszed el,
ki volt írva, hogy rögtön jövök,
és ott ült a nő, így, az üveg mögött,
rögtön jövök.
És a sor várt, nyolc-tíz ember,
álltak ott, mintha mi se történne,
mindenki várt a sorára -