Nyolc éve indult útjára a Pedagógiai esték-Mentorháló programsorozata az IH-ban, amely százhuszonöt előadása alatt megközelítőleg ötvenezer látogatót fogadott, átlagban négyszázat – kezdte az estet Porkoláb Mihály, az estek szervezője, érezhető büszkeséggel a hangjában mielőtt felkonferálta Nyáry Krisztiánt, aki arra az előadáscímben feltett kérdésre kereste a választ: Kire tartozik, hogy szerettek ők?

Az ők kifejezés alatt írókat és költőket kell keresnünk, azokat az alanyokat, akik nem kizárólag életrajzzal, de egyben életművel rendelkeznek – kapta a népes hallhatóság az első fontos tételmondatot, megtoldva azzal, hogy a szerzők esetében a kettő olykor szorosan összefügg, olykor pedig alig-alig. 

Az Így szerettek ők három kötetében Nyáry Krisztián példák sokaságán keresztül járta körbe azt a kérdést, mennyire tartozik a nyilvánosságra írók és költők magánélete, ezen belül szerelmi élete. Ennél is fontosabb kérdésnek tűnik: magyarázza, és ha igen, mennyiben és hogyan az életművet az életrajz szerelmi élettel összefüggő része. 

Idős korában Nemes Nagy Ágnes szerette volna kiradírozni költészetéből a fiatalkorában írt szerelmes verseit. Sikertelenül. Franz Kafka kívánsága volt, hogy halála után valamennyi kéziratát égesse el barátja, Max Brod. Nem tette meg. Mivel Kafkának életében egyetlen műve sem jelent meg, kívánsága az életmű megsemmisítését jelentette volna – sorolta a példákat az előadó mint olyanokat, amelyek szerzői utasítások voltak, ám ha azokat betartják, akkor mára szegényebb lenne az irodalom. 

Mit jelentessenek meg az íróktól és költőktől haláluk után? Csak szépirodalmi munkáikat, vagy a metaszövegeiket is? Vagyis leveleiket, naplóikat, emlékirataikat is? – feszegette az életmű és az életrajz kérdéskörének kettősét Nyáry Krisztián, hozzátéve: az elmúlt évek kirobbanó könyvsikerei közé tartoztak Gyarmati Fanni, Márai Lola és Móricz Zsigmond naplói. Ezek kapcsán nem csupán azt fontos megjegyezni, hogy ezek az írásművek nem szépirodalmi céllal születtek, hanem azt is: a közönség kifejezetten érdeklődik az ilyen jellegű művek iránt.

Részletes eseménytörténetét ismerhettük meg az esten Móricz szerelmi életének, amelynek egyszerre volt része akkor még élő felesége, Holics Eugénia, és két szeretője, Simonyi Mária és Magoss Olga. Az író szerelmi viszonyainak bizonyos részleteit, vagy az szerelmeitől nyert életrajzi elemeket felhasználta regényeiben és novelláiban.

Így a magánélet vizsgálatát aligha lehet öncélúnak minősíteni – szűrhettük le a nyilvánvaló következtetést.

Kérdés lehet ma is, mennyire volt szerencsés közreadni József Attila pszichiátriai kezelésének egyik sajátos dokumentumát a Szabad ötletek jegyzékét – ment tovább a példák során az irodalomtörténész, aki az idő szerepére is felhívta ennek kapcsán a figyelmet. Ezeket az intim írásokat egészen más lett volna nyilvánosságra hozni néhány hónappal a költő halála után, mint az 1970–1980-as években, ahogyan ez utóbb megtörtént – világított rá Nyáry Krisztián. 

Hosszabban beszélt József Attila és Gyömrői Edit kapcsolatáról, ami a költő oldaláról a beteg és gyógyítója kapcsolatból váltott át szerelmi lángolásba, ám a másik oldalon a szakorvos megmaradt szakorvosnak, nem lépte túl azt a határt, amit a szakma szabályai előírtak számára. Az eltérő felfogás és viszonyulás megannyi konfliktusnak megágyazott közöttük, ám nehezen vitatható tény, hogy a jelzett adalékok segítenek jobban megérteni a múlt század egyik legnagyobb magyar költőjének életművét.

Senki sem vette szó szerint azt a mondatot, amit Kosztolányi jelentett ki, ami szerint Édes Anna cselédkönyvét a fiókjában őrzi. Pedig ez szó szerint igaz volt, ami jelzi, hogy olykor milyen „rövid” utak vezetnek az életmű és az életrajz között. Csak a nevét változtatta meg Keresztes Erzsébetnek, hogy regényalakká formálja. Kívül esik az irodalomon (bár ki tudja?), hogy utóbb Kosztolányi szerzett férjet a fiatal parasztlánynak, aki Kosztolányitól terhesen házasodott meg, és veszítette el három hónaposan kislányát. 

Nehéz lenne arra a kérdésre válaszolni, hogy morálisan mi a jobban elítélhető: ha egy férj a felesége legjobb barátnőjébe szeret bele és létesít vele viszonyt, vagy ha egy férfi legjobb barátjának a feleségével. Szabó Lőrincnek mindkettő sikerült. Végzetesen beleszeretett felesége, Mikes Klára legjobb barátnőjébe, Vékásné Korzáti Erzsébetbe. Az önpusztító viszony huszonöt éven át tartott, és ami a barátnő öngyilkosságával zárult. 

Kevés olyan líra emlékművet állítottak, mint Szabó Lőrinc, aki a Huszonhatodik év című szonettkötetével búcsúzott a halált követő évben – egyben gyászmunkát végezve – halott szerelmesétől. De kölcsönös szerelem bontakozott ki 1950-től Szabó Lőrinc és legjobb barátja, Illyés Gyula felesége, Kozmutza Flóra között. A költő az új szeretőt is versekben ünnepelte, és nem buktak le, legalábbis Illyés előtt nem, aki soha nem tudta meg, milyen szerelmi háromszögnek volt a része életében, miközben boldog házasságban élőnek hitte és tudta magát. 

Szabó Lőrinc és Kozmutza Flóra viszonyáról a szintén szegedi Péter László irodalomtörténész lebbentette fel a fátylat – jelezte Nyáry Krisztián, ami akaratlanul azt is jelzi, a már említett Bíró-Balogh Tamás neve mellett, hogy a helyi irodalomkutatás erős hadállásokkal rendelkezik.

Petőfinél senki nem építette tudatosabban az imázsát. A költő halála után százhetvennégy évvel úgy gondolkozunk róla, ahogyan maga szerette volna – fogalmazott az előadó, aki nem mulasztotta el megjegyezni, hogy Petőfi Sándor esetében az életmű és az életrajz szétválaszthatatlanul egybefolyik. Ez részben válasz arra a kérdésre, hogy kell-e foglalkozni a költők és írók magánéletével vagy sem.

Az est közönségét Nyáry Krisztián többször megszavazta erről a kérdésről, és rendre azok kerültek többségbe, aki úgy vélték: ránk is tartozik, kiket szerettek ők, és kik szerették őket. Íróinkat és költőinket.