Wednesday, February 9, 2022

Palatető felújítás

Rengeteg olyan ház áll ma Magyarországon, amelyek palatetővel vannak fedve. A palatetőről tudni kell, hogy elég sérülékeny, a jégeső, egy-egy nagyobb faág könnyedén megrepeszti, de az is előfordul, hogy a szél darabokban letépi. Elég egy kis repedés, hézag és máris megvan a baj – a tető egyszerűen elkezd beázni, illetve nem egyedi, hogy beköltöznek kisebb állatkák. Ilyenkor nem érdemes várni – mielőbbi palatető felújításra van szükség! A palatető felújítást nem szabad halogatni, ugyanis a beázás eredménye többek között az is, hogy a tető faszerkezete korhadásnak indul, amely sokkal nagyobb anyagi kárt okoz. A palatető felújítás bontás nélkül is történhet. Nagyon fontos tudni, hogy a 90-es évek előtt gyártott palák azbeszt tartalmaznak, amely káros az emberi szervezetre. A veszélyes, rákkeltő anyag akkor jut a levegőbe, ha a pala megsérül – törik, éppen ezért nagyon körültekintően, szakszerűen kell a felújítást, illetve a bontást kivitelezni. Törni semmiképpen nem szabad, illetve nem szabad megfeledkezni gyenge teherbíró képességéről, amely miatt nem célszerű ráállni – gondos előkészítéssel, súlyelosztással szabad rajta dolgozni. Amennyiben lehetőség van bontás nélkül a palatető felújítást kivitelezni, nagyon fontos megtisztítani a palát, a megtapadt mohás-algás szennyeződésektől megszabadítani a felületeket. A tisztítás a bontás nélküli felújítás előkészületébe beletartozik és szintén szakértelmet, felszerelést igényel. A palatető fogadószerkezetnek lehet alkalmazni, így nagyon könnyen belécezhető és ráépíthető más fedőanyag. Sok esetben például cserepeslemezt szoktak használni, hiszen a cserepeslemez kis súlyú, tartós, esztétikus és pénztárcabarát megoldás. Nagyon fontos előre tervezni a felújítás során keletkezett hulladékkal is, ugyanis a pala veszélyes hulladéknak számít, külön konténerbe kell gyűjteni és el kell szállíttatni a megfelelő gyűjtőhelyre.

Ács tetőfedő Tetőjavítás - Palatető felújítás Ács tetőfedő Tetőjavítás - Palatető felújítás



Tetőjavítás
A tetőjavítás szükségének gondolatát nem csak a repedt, törött cserepek látványa, a beázás vagy a penészesedés vetheti fel. A téli időszakban megnövekedett fűtési költségek, a nyári fullasztó meleg a szobákban nem feltétlenül a nyílászárók hibájából fakad – lehet tetőszigetelési probléma is. A szigeteléssel kapcsolatos problémák a legtöbb esetben jelentős energiaveszteséggel járnak, nagymértékben megnövelik a havi kiadásokat. Ami biztos, hogyha látványos a probléma, akkor a tetőjavítást nem szabad halogatni. A legtöbb tetőt érintő probléma gyorsan és költséghatékonyan orvosolható, viszont ha szűk időintervallumon belül nem szüntetjük meg, az további károkat okozhat. Egy repedés, törés okozta beázás például könnyen korhadásnak indíthatja a faszerkezeteket, a falak átnedvesedhetnek, aminek a korrigálásának már jóval nagyobb költségvonzata van. A penészesedés megoldását sem javasolt sokáig halogatni, hiszen többek között a gerendákban komoly károkat okozhat és nem utolsó sorban egészségkárosító hatása is van.
Ács tetőfedő Tetőjavítás - Tetőjavítás Diósd Ács tetőfedő Tetőjavítás - Tetőjavítás Diósd KW26677014682db2f5cbd9626e21d847cb

No comments:

Post a Comment

Tetőfelújítás Budapesten és Pest megyében - Mire figyeljünk oda?

 A tetőfelújítás az egyik legfontosabb beruházás egy ingatlan élettartama során. Nemcsak esztétikai szempontból, hanem a ház védelme érdekéb...