Hogyan lehetséges, hogy egy háromszorosan is kívülállónak számító személy – keletnémet, természettudós, és ráadásul nő-ugyanolyan egyszerű retorikával, amilyen egyszerű a külső megjelenése, ennyire nagy és tartós hatalmat szerezzen politikusként? Az intelligencia, a kemény munka, a kíváncsiság volt Angela Merkel titka, és számos más tényező, amiről az Amerikában élő író, Kati Marton könyvében olvashatunk. Egyúttal a világ legnehezebben kiismerhető asszonyáról is sokat elárul ez a könyv. A podcast a New Yorkban élő szerzővel készült, számos, a kancellárhoz fűződő személyes élményéről is szó esik benne. Íme néhány érdekes részlet a kötetből.
Ez az idézet azon ritka alkalmak egyikét mutatja, amikor saját életéről beszélt a kancellár:
„Az első napon az iskolában – folytatja, bepillantást engedve annak bonyodalmaiba, milyen lehetett egy lelkipásztor gyermekeként felnőni az ateista Német Demokratikus Köztársaságban – a gyerekeknek föl kellett állniuk, hogy megmondják a szüleik foglalkozását. – Itt felidézte, mit tanácsolták az osztálytársai: Mondd azt, hogy pásztor” – hiszen a pásztor parasztként a munkásosztály harcostársa, a lelkipásztor nem.
Lelkipásztor – felelte a tanár kérdésére Angela Merkel.
A hallgatóságnak nincs szüksége rá, hogy elmagyarázza: az őszinteség nem volt veszélytelen az NDK-ban. Még a gyerekek is igyekeztek feltűnés nélkül jönni-menni a mindent látó államban. A Stasi mélyebben és szélesebb körben hálózta be a társadalmat, mint elődje a Gestapo. Az Állambiztonsági Minisztériumban 173 ezer alkalmazottja volt – beleértve az informátorokat -, a Harmadik Birodalomban csak hétezer. Minden 63 emberre jutott egy besúgó.
Ez a gyerekkor persze meghatározta az életemet – mondja a kancellár, amivel talán önkéntelenül is kulcsot ad saját személyiségéhez, hogy miként tartotta fenn a hatalmát ebben az elképesztő másfél évtizedben, és miért maradt olyan rejtélyes valaki még a saját hazájában is, nemhogy a nagyvilág számára.
Merkel minden idők legfiatalabb német minisztere lett 36 évesen.
„főbe kólintotta, milyen sok figyelem irányul a megjelenésére. Angela nem éppen divatos frizuráját, lapos sarkú cipőit, formátlan kabátjait egyszer csak tüzetes vizsgálatnak vetették alá…”
Hogy karrierje elején miként reagált a külsőségekkel kapcsolatos megjegyzésekre, kiderül a könyvből, ez a részlet pedig már azt mutatja, kancellárként mi volt számára igazán fontos:
„Általában még csak pirkadt Berlinben, amikor Merkel kancellár beért a hivatalába, az egyik munkatársa szavaival: úgy ahogy Isten megteremtette. Se smink, se frizura, egyszerű öltözék, ő maga pedig munkára kész.”
„Miközben Petra Keller – aki több mint egy évtizede volt a kancellár stylistja, és sokfelé utazott vele, Merkelék otthonában viszont még soha nem járt -, tehát még a stylist beállította a világszerte ismert kancellárfazont, a politikus megreggelizett, a tabletjén pedig átolvasta az éjszaka érkezett üzeneteket meg a nagyvilág híreit.
Bármilyen válság zaklatta is fel, a beosztottak csapata gondoskodott róla, hogy a kancellári hivatal ugyanúgy megóvja Merkelt a felfordulásoktól, ahogy a templini parókia óvta meg gyerekkorában. Mivel teljes mértékben kézben kellett tartania a kancelláriáról kiáramló információkat és üzeneteket, Angela Merkel gondosan távol tartotta magát a közösségi médiumoktól, hiszen tudta, hogy ezek micsoda erővel képesek terjeszteni a hamis információkat, és még a legártatlanabb kommunikációból is fegyvert tudnak kovácsolni ellene.”
A portrékötet egyik legfontosabb kérdése: milyen tulajdonságai tették Angela Merkelt képessé arra, hogy a politikai életben – ebben a férfiak uralta világban – érvényesülni tudjon 16 éven át. Az is izgalmas az olvasónak, ami a privát szférájáról megtudható:
„Kizárólag az út átellenes oldalán, a kicsi, fehér fakabátban kuksoló rendőrről lehet arra következtetni, hogy Németország kancellárjának hétvégi házánál járunk. Míg Angela a hivatali Audin érkezik, a férje gyakran a régi, piros Volkswagen Golfján ruccan ki. Merkel erősen igyekszik tudomást sem venni a biztonsági őrökről, de azért amikor megmártózik a tóban, és kijön a vízből, ezt fölfegyverzett ügynökök figyelő tekintete előtt teszi, akiket arra utasított, hogy 200 méteres távolságot tartsanak tőle (ami 150-nel több a hivatalos előírásnál).
Ha a közeli erdőben sétálgat, mindig áll egy városi terepjáró az erdőszélen, a volánnál ülő biztonsági ember pedig úgy tesz, mintha újságot olvasna. – Ne csinálja már, úgyis tudom, hogy igazából nem is olvas… – ugratta egyszer a kancellár az őrt, akit arra utasítottak, hogy kerüljön minden feltűnést legvisszahúzódóbb védence közelében.”
„A barátok elmondása szerint otthon Merkel a hagyományos Hausfrau szerepét játssza. Pihenésül operát hallgat, és nagyon egyszerű ételeket főz, és ragaszkodik hozzá, hogy rendet tegyen maga után. Vasárnap délután a Hausfrau visszatér a hétköznapi munkarendhez és elkezd sms-eket írni a munkatársainak a következő heti teendőkről.”
A szerző, Kati Marton magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott, a Titkos hatalom című könyve felkerült a The New York Times bestseller-listájára. Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSZ szervezetnek is munkatársa. Az elmúlt években hét könyve jelent meg magyarul.
Podcast:
Fotók: Corvina Kiadó
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
