Vágólapra másolva!
Világszenzációt okozott a magyar fociválogatott szombat este, miután a Puskás Arénában Szoboszlai Dominik tizenegyesével 1-0-ra legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes angol csapatot a Nemzetek Ligája A divíziójában. Ezzel a nemzeti együttes 60 év után tudta ismét legyőzni tétmeccsen az angolokat, akik az utóbbi évek leggyengébb teljesítményét nyújtották. Mivel a csoport másik két csapata, az olasz és a német válogatott Bolognában döntetlent játszott egymással, a magyar együttes vezeti a halálcsoportot. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a mérkőzés további érdekességei.

Hatvan éve nem látott magyar siker

Tavaly decemberben, amikor kisorsolták a Nemzetek Ligája 2022-es sorozatának csoportkörét, szinte kivétel nélkül mindenki azt mondta, hogy hat vereséggel fog zárni a magyar válogatott. A papírforma valóban ez volt, hiszen Olaszországgal, Németországgal és Angliával került össze. Szoboszlaiék azonban már az első fordulóban rácáfoltak erre az Eb-ezüstérmes angol csapat ellen, amely a tavalyi Európa-bajnokság fináléja óta egyetlen meccsen sem kapott ki.

Gareth Southgate csapatából ugyan a Manchester City sztárja, Phil Foden koronavírusos betegség miatt kimaradt, Fikayo Tomori és Marc Guehi pedig sérülés miatt nem játszhatott, ettől függetlenül Anglia a lehető legerősebb keretével érkezett Budapestre. A világsztárokkal teletűzdelt angol csapat kiváló formában várhatta a találkozót, ugyanis a már említett Eb-döntő óta kilenc meccses veretlenségi sorozatot állított fel.

Már a mérkőzés kezdete előtt egy órával elképesztő gyerektömeg „szállta meg" a Puskás Aréna környékét, a több mint 30 ezer, 14 éven aluli gyerek pedig az első perctől az utolsóig fantasztikus hangulatot teremtett a stadionban. Minden magyar labdaérintést és megmozdulást hatalmas ováció és tapsvihar fogadott. A meccs első helyzeténél is kis híján felrobbant a stadion.

– nyilatkozta az Origónak Schäfer András, aki szerint az elmúlt években szerzett tapasztalataik sokat számítottak ezen az összecsapáson.

Szalai Ádám alaposan feltüzelte a csapatot a mérkőzés előtt Fotó: Polyák Attila - Origo

"Úgy érzem végig fölényben játszottunk, de ez is volt a célunk,

A magyar együttes védekezése már az elejétől fogva szervezett volt, így az angoloknak szinte alig volt helyzetük. Gareth Southgate csapata mindössze egy kaput eltalált lövéssel zárta az első félidőt. Ezzel szemben a magyar együttes akár több góllal is vezethetett volna, hiszen Szoboszlai ziccerénél Coady a gólvonalról mentett, Nagy Zsolt bombalövése és Szalai Ádám félpályás ívelése pedig csupán centikkel ment mellé. A fordulást követően is a hazaiak játszottak jobban, és folyamatosan nyomás alatt tartották az angolok kapuját. A 66. percben aztán tizenegyeshez jutott a magyar csapat, Szoboszlai pedig higgadtan lőtt a jobb alsó sarokba.

"Csapatként játszottunk és megérdemelt a győzelmünk.

– fogalmazott Nagy Zsolt, akinek kulcsszerepe volt a magyar gólban, ugyanis ő harcolta ki a büntetőt.

Schäfer András szerint megérdemelt győzelmet aratott a válogatott Fotó: Polyák Attila - Origo

Bár a gól után nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a vendégek és Gulácsinak többször is védenie kellett, de igazán komoly gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni. A magyar csapat viszont amikor csak lehetősége nyílt rá, bátor ellentámadásokkal veszélyeztetett. A hajrában pedig akár végleg le is zárhatta volna a meccset Rossi csapata, de Kleinheisler lövését bravúrral védte Pickford, a kipattanót pedig Schäfer az üres kapu fölé bombázta. Így

Dárdai Pál 2006-os bombagólja óta még mindig nem szerzett akcióból gólt a magyar válogatott Anglia ellen, de ami ennél sokkal fontosabb, hogy 60 év után sikerült ismét megverni a szigetországi együttest.

Legutóbb ugyanis a magyarok az 1962-es világbajnokságon múlták felül az angolokat, azóta három döntetlen mellett 12-szer vereséget szenvedtek. Ráadásul szinte hihetetlen, de a csapat lehozta kapott gól nélkül a meccset az Eb-ezüstérmes ellen, amely a legutóbbi négy meccsén mindössze egy gólt kapott, ellenben húszat szerzett.

"Nyilván most nagyon boldogok vagyunk, de a földön kell maradnunk, hiszen ez még csak egy meccs volt a hatból. Három nap múlva ismét pályára lépünk, szóval hatalmas ünneplést és bulizást biztosan nem fogunk tartani" – nyilatkozta az Origónak Schäfer András.

– jelentette ki a mérkőzés után Sallai Roland.

Sallai Roland a Freiburgban nyújtott remek formáját átmentette a válogatottra is Fotó: Polyák Attila - Origo

Szalai Attila, a Fenerbahce védője úgy véli, a történelmi győzelem minden téren hatalmas lökést adhat a csapatnak.

"Sokat birtokoltuk a labdát, több veszélyes helyzetet alakítottunk ki, illetve a kapunk előtt hősiesen védekeztünk, úgyhogy boldogok vagyunk. Ezen az úton szeretnénk tovább haladni.

Most a regeneráción lesz a hangsúly, aztán készülünk az olasz válogatott elleni mérkőzésre" – mondta Szalai Attila.

A magyar csapat védelme ezúttal végig nagyon szervezett volt Fotó: Polyák Attila - Origo

Gyenge angolok, boldog magyarok

A magyar csapat valóban jól játszott és megérdemelte a győzelmet. Marco Rossi már a meccs előtt is arról beszélt, hogy a magyar együttes megérdemelte, hogy a Nemzetek Ligája A divíziójában szerepelhessen és ezt az Eb-ezüstérmes ellen bizonyította is, felnőtt a feladathoz. Gareth Southgate azonban bosszús lehet, mivel csapatából hiányzott a minőség, az angolok játéka közel sem hasonlított arra, amit a közelmúltban megszokhattunk tőlük. A szövetségi kapitány a meccs alatt igyekezett cserékkel felfrissíteni csapatát, de az igazi probléma inkább az akarással volt.

Ennek a mérkőzésnek is úgy álltuk neki, hogy jó eredményt szeretnénk elérni, szerencsére ez meg lett, úgyhogy nagyon boldogok vagyunk" – mondta Sallai Roland a lefújást követően.

A győztes gólt szerző Szoboszlai azt hangsúlyozta, hogy a legfőbb cél a labdabirtoklás volt, és úgy vélte, a válogatottnak sikerült is megvalósítania az előzetes tervet.

"Az angolok nem úgy kezdtek, ahogyan azt ők elképzelték, és az is lehet, hogy úgy álltak fel, hogy itt mindenképpen nyerni fognak. Mi viszont azzal mentünk ki a pályára, hogy mindegy, melyik csapat van itt a Puskás Arénában, kihozzuk magunkból a maximumot" – mondta Szoboszlai Dominik, aki a hatodik gólját szerezte a nemzeti együttesben.

Szoboszlai Dominik góljával legyőzte a magyar válogatott Angliát Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nagyon jól játszottunk a labdával, és szépen építettük a támadásainkat, de ezt az egészet már régóta gyakoroljuk, hiszen a labda elleni játékunkkal eddig sem volt gond.

- mondta a magyar válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám, aki pályafutása egyik legemlékezetesebb pillanatának nevezte, hogy több mint 30 ezer gyerek előtt léphetett pályára.

Mondani sem kell, elképesztően nagy élmény volt olyan labdarúgókat testközelből látni, mint Harry Kane, a BL-győztes Mason Mount vagy Trent Alexander-Arnold, akiket korábban csak a TV-ből láthattam, ám ennél is jobb érzés volt ezeket a sztárokat lehajtott fejjel látva kullogni a mixzónában. A mérkőzés után érthető módon csalódottak voltak a vendégek.

"Rendet kell tennünk a fejekben és vissza kell térnünk a helyes útra.

Gyenge teljesítményt nyújtottunk. Ez egy nagyon fontos meccs volt számunkra, mégis kikaptunk. Magunkba kell néznünk most és nagyon gyorsan tanulnunk kell a hibákból,

mert kedden újabb fontos meccs vár ránk" – fogalmazott Conor Coady, a Wolverhampton Wanderers játékosa.

A magyar válogatott játékosai ünnepelnek a lefújást követően Fotó: Polyák Attila - Origo

El kell fogadni, hogy nem tettünk eleget a győzelemért, de szerintem a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Nem alakítottunk ki túl sok gólhelyzetet, ami annak is betudható, hogy az új játékosok beépítése miatt megborult az alapcsapat egyensúlya. Fontos volt számomra, hogy megnézzem, mire képesek az újoncok, utólag majd kiderül, hogy jól döntöttem-e" – fogalmazott z angol válogatott szövetségi kapitánya, Gareth Southgate.

Botrányról írnak az angolok megalázó vereségük után

A brit sajtó súlyos kritikával illette az angol válogatottat, borzalmas teljesítményről, és megérdemelt magyar győzelemről ír. Azonban a leginkább azzal voltak elfoglalva a meccs után - mi mással -, hogy a 30 ezer gyerek a kezdő sípszó előtt szerintük kifütyülte a féltérdre ereszkedő (bohóckodó) angol focistákat. Bár az angoloknak már az sem tetszett, hogy nem zárt kapuk mögött rendezték a találkozót, miközben az Eb-döntőn ők csinálták a legnagyobb botrányt.

"Az angolok úgy játszottak az iskolás gyerekek előtt, mintha ők lennének az iskolás gyerekek" – olvasható a The Sun szalagcímén.

- fogalmazta meg tapasztalatait az esettel kapcsolatban a Sky Sports tudósítója, Rob Dorsett. A nevetséges politikai megfelelési kényszer természetesen nem meglepő.

Harmincezer gyerek lehetett a Puskás Arénában a magyar-angolon Fotó: Polyák Attila - Origo

"A két himnusz meghallgatása után éles váltás volt, amikor az angol válogatott rasszizmus és diszkrimináció elleni gesztusa ilyen ellenséges fogadtatásra talált egy ennyire fiatal közönség előtt.

Ironikus, hogy a magyarok éppen azért kapták a zárt kapus büntetést, hogy az elrettentse a szurkolókat a rasszista és homofób viselkedéstől.

Kérdéses továbbá az is, hogyan hidalható át könnyedén az UEFA szabálya oly módon, hogy egy közönség nélküli mérkőzésen ilyesmi történjen" – olvasható a BBC cikkében. Mint ismert: az UEFA abszurd döntést hozott korábban.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Gareth Southgate is elmondta véleményét - arról, hogy nem mindenkinek tetszik a térdeléses bohóckodás egy olyan országban, amelynek semmi köze a több évszázaddal korábbi gyarmatosításhoz vagy gyarmattartáshoz. És ahol értelemszerűen nincs diszkrimináció és nincs rasszizmus.

Remélhetőleg a stadionban helyet foglaló fiataloknak is sikerült ezt az üzenetet átadnunk és talán a következő generáció számára taníthatunk valamit. A fiatalok még nem tudják, hogy mit miért tesznek, hiszen a felnőttek befolyással vannak rájuk, ezért kell továbbra is jó példát mutatnunk nekik" – mondta az angol újságok által a kérdéssel kapcsolatban elvárt filozofikus mélységgel az angolok szövetségi kapitánya. Kétségtelenül: erről egyszerűbb (neki kötelező) volt beszélni, mint a vereségről.

Gareth Southgate gratulál Marco Rossinak Fotó: Polyák Attila - Origo

De nézzük a tényeket: hatvan éve először győzte le az angolokat, akik 22 mérkőzés után kaptak ki újra a rendes játékidőben. Marco Rossi együttese világszenzációval felérő győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot. Ráadásul a csoport rangadóján Olaszország döntetlenre végzett Németország ellen, így az első játéknap után a magyar válogatott áll a csoport élén.

Hosszabbítás:

Végül jöjjön pár érdekesség a magyar-angol kapcsán:

  • Az angolok elleni találkozó volt a magyar válogatott 13. mérkőzése az Nemzetek Ligájában, a mérleg eddig 7 győzelem, 3 döntetlen és 3 vereség, 17–10-es gólkülönbség mellett.
  • Szoboszlai Dominik a 21. válogatott meccsén a hatodik gólját szerezte, büntetőből pedig most először volt eredményes.
  • Harmadik alkalommal fordult elő, hogy 1–0-s eredménnyel zárult a magyar válogatott első meccse a Nemzetek Ligájában.
  • Gareth Southgate irányításával az angol csapat 11. alkalommal kapott ki, ebből ötször a Nemzetek Ligájában (5 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség). Ennél többször egyetlen versenysorozatban sem kapott ki Anglia Southgate-tel.
    Története során ötödször kapott ki az angol csapat a Nemzetek Ligájában Fotó: Polyák Attila - Origo
  • Jarrod Bowen, a West Ham United támadója és James Justin, a Leicester City védője is a Puskás Arénában mutatkozhatott be az angol válogatottban. Előbbi Paolo Di Canio után a második játékos lett idén, aki legalább 10 gólt és 10 gólpasszt jegyzett a Premier League-ben West Ham-játékosként (16 gól, 13 gólpassz).
  • Declan Rice és Jarrod Bowen személyében két West Ham United-játékos is a kezdőben kapott helyet az angol válogatottban. Hasonlóra legutóbb több mint 12 évvel előtt volt példa, akkor Matthew Upson és Robert Green kezdett Egyiptom ellen.

Eredmény:
Nemzetek Ligája, 1. forduló:
A divízió, 3. csoport:
Magyarország-Anglia 1-0 (0-0)
gól: Szoboszlai (66., 11-esből)

A csoport állása:
1. Magyarország 1 1-0 (3 pont)
2. Olaszország 1 1-1 (1 pont)
3. Németország 1 1-1 (1 pont)
4. Anglia 1 0-1 (0 pont)