2023.04.30. 10:42
Török László új kihívást keres a labdarúgásban – podcast
Ebben a podcastunkban Török Lászlóval beszélgettünk, aki tavaly nyártól kezdve a Kisvárda trénere volt, ám a 24. forduló után távoznia kellett Kisvárdáról. Az edzővel a KTE sikereiről is beszélgettünk.
Töök László
Fotó: KTE
A kecskeméti kötődésű labdarúgó edző, Török László tavaly nyártól kezdve a Kisvárda trénere volt az NB I-ben, így a szezonban remekelő Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István mellett két hírös városi tréner is dolgozott az élvonalban. Török Lászlónak ugyan a 24. forduló után távoznia kellett Kisvárdáról, de szép élményekkel hagyta ott a klubot.
A KSC korábbi labdarúgója, a KTE korábbi szakmai igazgatója természetesen nagyon örül a KTE sikereinek, sőt, a szezon elején egy fogadást is kötött korábbi csapata kapcsán, amit alighanem sokakkal szemben megnyert már.
A héten a lila-fehérek trénerét, Szabó István is meglátogató szakember csupa jó élménnyel gazdagodott a kisvárdai utánpótlásban és a felnőtt futballban is, és rövid feltöltődés után már járja a meccseket, nyitott az izgalmas kihívásokra is.
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Jókai Mór kecskeméti kötődésiről beszélt a történész – podcast
- A legjobb Shakespeare-alakításért járó díjat Orth Péter kecskeméti színművész kapta – podcast
- Gyermeknapi programok várják a kecskeméti családokat – podcast
- Virág Tamás: A legjobb, ha hajnalban öntözzük a kertet – podcast
- Legkésőbb jövő év elejére befejeződik a kecskeméti Kodály Intézet felújítása – podcast